SlovenčinaMagyarDeutschEnglish

Hírlevél

Név:

Email:

Alzheimer
Hozzájárultunk az Alzheimer-kór elleni harchoz.
Az Alzheimer-kór az elmúlt években egyre több embert veszélyeztet, a gondolkodás és a kognitív funkciók beszűkülésével járó betegség, amely leginkább az idős korosztálynál fordul elő. A betegségben szenvedő először elveszíti a rövidtávú memóriáját, s így kezdi elfelejteni mit is csinált pár perccel korábban. A kórnak viszont ennyi nem elegendő, hanem fokozatosan a mélyebb emlékeit is elveszi a betegnek, aki így lassan nem ismeri fel a környezetét, beleértve a családját és ismerőseit. Ez a kegyetlen harc tehát nemcsak a beteget sújtja, hanem még a szokásosnál is nehezebb helyzetet teremt a család számára.Szlovákiában 40-50 ezren szenvednek az Alzheimer-kórban (Magyarországon ez a szám 160 ezerre becsülhető), ezért aztán különösen fontos, hogy valamilyen formában segítsük őket. Azt, hogy mindezt anyagi támogatásunkkal vagy éppen mindennapjaink kellemesebbé tételén keresztül tesszük, már csak rajtunk áll.

Vállalatunk úgy döntött, hogy az Alzheimer-kór elleni harc támogatásának keretében a Mayo Klinikának nyújt anyagi forrásokat, amely már hosszú évek óta ennek a kegyetlen kórnak gyógyításáért végez sikeres kutatásokat. Reméljük, hogy mások is csatlakoznak hozzánk, és így egy sikeres lépést tehetünk a betegség elleni harcban!
 

Aktualitások

Új helyen

Ezúton is tájékoztatjuk Tisztelt ügyfelelinket, hogy irodánk Komáromban új helyre költözött.

Új címünk : Dunajské nábrežie 13,
a Lehár épületében, az első emeleten könnyen megtalálnak bennünket. Reméljük, hogy a jövőben még több új és régi ügyfelünknek lehetünk szolgálatára.

 
Vállalatunk csatlakozott a rákellenes harchoz
Vállalatunk támogatta a „Liga proti rakovine” nevű rákellenes szervezetet, aminek legfőbb célja, hogy Szlovákiában tegyen a rákos megbetegedések csökkentése érdekében.
 
A legtöbb nyelvet a Lingua Leader kínálja

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan fejlesszük szolgáltatásaink színvonalát, ezért a 2007-es évre azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy 140 nyelvre bővítsük az általunk kínált nyelvek számát.

 
Alzheimer
Hozzájárultunk az Alzheimer-kór elleni harchoz.
 
Vásár
Vállalatunk számára nagy örömet okozott, hogy tolmácsainkon keresztül részt vehettünk a 14. Nemzetközi Gépészeti Vásáron Nyitrán